Válogatós kutya

Válogatós kutya

Nagyon sok állattartó küzd állata etetésével főként amiatt, hogy válogatós, nem fogadja el azokat a táplálékokat, amit sok esetben szakemberek (állatorvosok, dietetikusok) javasolnak.

Főként kölyökkorban és első kutyatartóként jelentős ez a probléma. Ez a szokás pedig nem is dietetikai, tehát táplálkozással összefüggő, hanem pszichológiai, neveléssel kapcsolatos.

Tudatos etetés már kölyökkorban 

Az ebek alapvetően igénytelenek a táplálásra, hiszen nem is húsevők, hanem átmenetet képeznek a húsevők és a dögevők között származásukat tekintve. Életük első évére a növekedés periódusára azonban ez nem igaz. Ebben az életszakaszban nagyon is oda kell figyelni, hogyan és mivel etetjük őket. Ebben az életkorban kell őket a rendszerességre szoktatni, amit szigorú következetességgel be is kell tartani.
 
Mindig ugyanabban az időben, ugyanazon a helyen és ugyanazzal az eleséggel kell etetni.
Kényelmesen megoszthatod a tweet gombra kattintva
Ez az etetéssel kapcsolatos feltételes reflexek gyors kialakítását is elősegíti.

Legyen etetési idő

A másik fontos dolog, hogy ne legyen folyamatosan eleség az állat előtt, 15-20 perces etetési időket tartva ösztönözni kell az elé tett eleség azonnali, teljes elfogyasztására. A megmaradt ételt, össze kell szedni és -ha nem romlandó- egy másik időpontban ismételten fel lehet kínálni.

Nem eszi meg az eledelt

Ha esetleg kutyusunk az eleséget illetően nemtetszéséről tesz tanúbizonyságot, akkor se essünk kétségbe, hiszen több napos koplalást is következmények nélkül elviselnek. Ráadásul a fizikai aktivitás növelésével, egy kiadós séta, futás, játék formájában anyagcsere kényszert alakítunk ki benne a táplálék felvételre.
 
Jótékony hatású több állat tartása esetén az együttes etetés, hiszen az eleség kommenzalizmus eredményeként erős féltés alakul ki a saját táplálék irányában a társsal szemben. Persze ezt először kellő óvatossággal kell kezelni, nehogy marakodásból adódó sérülések alakuljanak ki.
 
Az evés az állatok életében központi szerepet tölt be ösztönlényként élve, hiszen gondoljunk csak bele, a különböző tanítási, képzési folyamatok is a táplálékkal való jutalmazáson alapulnak.
 
A legtöbb esetben a táplálék visszautasítás hátterében a gazdának az állattal szembeni hibás magatartása szerepel.
Kényelmesen megoszthatod a tweet gombra kattintva
Ha nem eszik az állat, akkor elkezdődik a különböző összetételű és érzékszervi tulajdonságokkal rendelkező táplálékok felkínálása.
 
Általában az ízletesebb, de gyengébb minőségű és mennyiségű beltartalmi összetevőkkel rendelkező eleségeket (virsli, párizsi, sonka, ételmaradékok) részesítik előnyben, a magasabb zsír- és szénhidrát tartalom miatt (ezek a fő ízanyagok az eleségekben), viszont a táplálóanyagok, vitaminok, makro- és mikroelemek alacsonyabb szintje miatt kedvezőtlenebb élettani hatásúak. Nem beszélve arról, hogy a magasabb zsír- és szénhidrát tartalom a normál emésztést is kedvezőtlenül befolyásolja (erjedéses emésztési zavar). 
 
A tápanyag-váltásokat is fokozatosan és mértékletesen kell kivitelezni 3-5 nap alatt.
 
Fontos, hogy a kutya egy háziasított állat és sok szokását átveszi a gazdájától, ami gyakran ellentétes az evolúciós örökségével. Tilos kedvenceinket is asztalhoz ültetni és lakomáztatni, mert nem csak nekik, hanem saját magunknak is ártunk, hiszen egy életre kialakított táplálási problémával látjuk el házikedvencünket.

dr. Paál Csaba
log
Szakértői cikk
Dr. Paál Csaba

Dr. Paál Csaba

Állatorvos Dr. Paál Csaba

szakterületei: Tartás, gondozás, Betegségek, Táplálás, táplálkozás

Dr. Paál Csaba további cikkei

10
Összesített értékelés
1 értékelés alapján

Kérünk add meg neved és emailcímed az értékelés elmentéséhez.
Sem a név, sem az emailcím nem fog megjelenni, csupán a visszaélések kiszűrése miatt szükséges megadni.

Hozzászólások

1 hozzászólás | Te mit gondolsz?

  • Bódis Boróka - 2018. január 08. 22:03

    Kedves bloggerek!
    Első kutyaként egy tibeti spánielt kaptam. Öt hetes kora óta velem van.(most 2éves) A zöldségeket imádja de bármilyen tápot kap, néha megeszi néha nem. Már sok félét kipróbáltam és próbáltam kissé fel hízlalni mert szerintem lehetne súlyosabb... de nem sikerült. Volt hogy a kutya kaját egyáltalán nem ette meg, csakis amit én ettem. Tanácstalan vagyok...

Ezeket olvastad már?

Kutyánk helyes táplálása

jan. 28, 2016

Kutyánk helyes táplálása

Az egészséges táplálás célja, a fajta normál testtömegének fenntartása és a testi igényeinek kielégítése.

Állati kvíz

Táplálás, táplálkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre

log

Annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk, személyre szabott sütiket (cookies) használunk.
Az oldal használatával elfogadod az erre vonatkozó adatkezelési irányelveinket, melyekről bővebben olvashatsz az Adatkezelési szabályzatunkban.